Decem logoDecem text

XIII. Tatai Tehetséggondozó Művészeti Tábor

Tizenharmadik alkalommal rendezte meg a tatai önkormányzat a Tehetséggondozó Művészeti Tábort augusztus 3-8-a között, tatai és testvérvárosi gyermekeknek és fiataloknak, akik a Kárpát-haza különböző helyeiről érkeztek. Így a felvidéki Szőgyénből, a délvidéki Magyarkanizsáról és az erdélyi Szovátaról 6-6 művészetet kedvelő lány és fiú érkezett. A Bethlen Gábor Alapkezelő pályázati támogatásának köszönhetően csatlakoztak hozzájuk a Keleti-Kárpátokon túlról, Pusztináról is.

A megnyitó ünnepségen Michl József Tata polgármestere utalva az elszakított országrészekre, elmondta: „1920-ban, a trianoni döntést hozók akkor még nem is sejtették, mekkora sebet ejtenek az emberekben, azok lelkében, mikor az ország 2/3-át elcsatolták. Ezt a sebet gyógyítani kell, többek közt a magyar nyelv, a közös identitás ápolásával, mely összeköt bennünket." Ebből a célból szervezik meg évente ezt a tábort, hisz Trianon nem csak a nemzet tragédiája, de a túlélése is.

A táborban művésztanárok vezették a foglalkozásokat, Erdélyi István magyarkanizsai fafaragó, Tatáról Gútay János szobrász, Kóthay Péter grafikus, Sulyok Teréz festőművész, Nyikus Anna és Óvári Zsuzsanna népi iparművészek, Juhász Tímea keramikus, Szapu Krisztina kosárfonó, és Gútay Jánosné irodalom tanár.
Miként az elmúlt időszakban, most is két szekcióban dolgoztak a gyerekek, a szépművészeti és a kézműves szekcióban. Ez évben a „Fű, fa, virág" volt a témaköre és ihletője a foglalkozásoknak.

Már a második napon fafaragó kiállításon vettek részt a táborlakók, melynek a Gútay Galéria adott otthont. A kiállítás Cs.Kiss Ernő és Vass Henrik tatai, valamint Smidt Róbert szőgyéni és Erdélyi István magyarkanizsai fafaragók munkáit mutatta be.

Az alkotás és a munka mellett volt még városnézés kisvonattal, közös fagylaltozás, fürdés a Fényes fürdőben és hajókázás az Öreg-tavon. Külön öröm volt a csángó-est, amikor a pusztinai gyerek és vezetőik megismertették társaikkal szűkebb hazájukat, kultúrájukat, ízelítőt adtak népszokásukból, meséltek iskolájukról és mindennapjaikról. Nem maradt el az irodalom-est sem, amikor nemcsak verseltek a gyerekek, de mesét improvizáltak és megismerkedtek a gyógynövényekkel is.

A záró kiállításon részt vett Vígh Gábor szőgyéni polgármester is, valamint a tatai és szőgyéni gyerekek szülei. A búcsú, mint minden évben most is fájó volt, de Michl József polgármester és munkatársa Osgyáni Zsuzsanna, külkapcsolatokért felelős referens – a tábor megálmodója - megígérte, hogy a tábort tizennegyedik alkalommal is megszervezik jövőre, ahová szintén nagy szeretettel várják a külhoni gyerekeket és fiatalokat a nemzeti összetartozás jegyében.

(Berényi Kornélia)

Category: