Decem logoDecem text

Rend és iskola - nemzetközi konferencia Tatán

2010. december 10-én, pénteken, és 11-én, szombaton Tata Város Önkormányzata „Gyermekbarát város” programja keretében nemzetközi konferenciát szervez „Rend és iskola – Mit tehetünk a növekvő erőszak ellen az iskolákban?” címmel, a Nemzetközi Visegrádi Alap (www.visegradfund.org) pályázati támogatásával.


A konferencia célja, hogy bemutassa az iskolákban előforduló erőszakos megnyilvánulások lehetséges okait, és nemzetközi kitekintésű körképet adjon a szóba jöhető megelőzési módszerekről, valamint a már sajnálatosan megtörtént esetek kezelésének lehetőségeiről.
A konferencia magyar és lengyel nyelven zajlik, szinkrontolmácsolással.
A konferencia első napján – melynek helyszíne a Városi Bíróság konferenciaterme – előadások hangzanak el. Az előadók a témához kapcsolódó szakterületek (oktatásügy, pszichológia, szociológia, bűnüldözés stb.) hazai és helyi szakértői, valamint a meghívott külföldi települések, azaz Tata „visegrádi” partnerei – a szlovákiai Szőgyén, a lengyelországi Pińczów és a csehországi Bystřice – helyi szakemberei. Az előadásokat követően, meghívott szakemberek közreműködésével, pódiumvitára kerül sor.
A második napon a résztvevők a helyszínen ismerkedhetnek meg a tatai „Settlement” programmal és a Családsegítő Központ munkájával, valamint – a tatai Menner Bernát Zeneiskola frissen felújított épületében  – egy fiataloknak szóló, a konferencia témájához illeszkedő foglalkozást tekinthetnek meg.
A rendezvény elsődleges célcsoportjába azok a felnőttek tartoznak, akiket az iskolai agresszió bármilyen formában érinthet, így a pedagógusok, a szülők, pszichológusok, szociális munkások, rendőrök, önkormányzati szakemberek és tisztségviselők – Tatáról, a Tatai kistérségből, valamint a részt vevő külföldi települések képviseletében.
A másodlagos célcsoportot a Tatán, a Tatai kistérségben és a partner településeken élő iskolás korú gyerekek és fiatalok alkotják. Számukra Tata Város Önkormányzata a konferencia témájával kapcsolatos rajzpályázatot hirdetett. A legjobban sikerült alkotások elismerésben részesülnek, és a Menner Bernát Zeneiskolában a konferencia zárásaként megnyíló kiállításon tekinthetőek meg.
A konferencián történő részvétel minden érdeklődő számára ingyenes.

A konferencia részletes programját a csatolmány tartalmazza.

Fichier attachéTaille
leporello0.pdf1.55 MB
Rend és iskola konferencia program PL.pdf155.09 KB