Decem logoDecem text

Úti cél: Magyarkanizsa!

Augusztus végén, a Fiatalok Lendületben program nyertes pályázatának részeként egy hárompartneres csereprogram valósult meg Tatán.  A program a „Hallasd a hangod!” (Have your say!) mottót viselte, melyben tatai, magyarkanizsai és alkmaari fiatalok vettek részt.

A résztvevő országok fiataljai között szoros barátság alakult ki a hét alatt. E kapcsolat folytatásaként az újonnan testvérvárosunkká lett szerbiai Magyarkanizsa a programban részt vett tataiakat közös ünneplésre invitálta. Október 19-én kezdődtek a községnapok a vajdasági településen, így a baráti meghívásnak eleget téve, péntek hajnalban elutaztunk Délvidékre.

Utunk odafelé zökkenőmentes volt, hamar odaértünk. Megérkezésünkkor a Városháza előtt álló két szobor mellett fényképezkedtünk, s éppen akkor sietett el mellettünk egy ismerős: Krekuska Róbert, az ifjúsági otthon és a kanizsai csapat vezetője. A hivatal környékén a községnapok alkalmából kirakodóvásár volt: mézfesztivál, borkóstoló, vattacukor, kürtőskalács – egyszóval minden, mi szem-szájnak ingere.

A hivatalban a község polgármestere, Nyilas Mihály polgármester és Nyilas Leonov Anita fogadott minket.

Kis pihenő után városnézésre indultunk, és sorban csatlakoztak hozzánk azok a fiatalok, akik a nyáron vendégül láttunk Tatán. Különösen tetszett nekünk a nagy park, valamint a könyvtár, ahol nagyon kedves fogadtatásban volt részünk Vörös Anna könyvtáros jóvoltából. Ám az igazi meglepetés csak azután jött. Az ifjúsági otthon mindannyiunkat lenyűgözött – vidám, modern, fiatalos. A nemrégiben felújított épület belső kialakítását Robi, a klubvezető álmodta meg teljes egészében.

Este az épület nagytermében „guitar hero” és „wii-party” volt, ahol mi is kipróbálhattuk ezeket a játékkonzolokat. Sokan látogattak el aznap este az ifiotthonba – az egészen kicsiktől a huszonévesekig. Vacsoránál pedig megkóstolhattuk az igazi szerb csevapot.

Másnap délelőtt egyik kanizsai barátunk, Tóth Valentin elvitt minket kenuzni a Tiszára. Egyikünk sem jártas ebben a vízi sportban, ám Valentin szerint nem is tűntünk annyira reménytelen esetnek. smiley

Délután a nyakunkba vettük a várost, megnéztük a piacot, ajándékok után kutattunk az otthoniaknak számára. Jelen voltunk a művelődési központban tartott községnapi ünnepségen, ahol átadták a Pro Urbe-díjakat, valamint megnéztünk egy képzőművészeti kiállítást is. Aznap este, záró rendezvényként a városi sportcsarnokban Szekeres Adrien és Kocsis Tibor koncertezett. A teltházas produkciót mi az első sorokból élvezhettük.

Éjjel fáradtan érkeztünk vissza szállásunkra, ennek ellenére még rengeteget nevettünk, beszélgettünk. Nagyon szerencsések voltunk, hiszen az időjárás is nekünk kedvezett az ott-tartózkodásunk alatt: végig sütött a nap, annak ellenére, hogy október közepe volt. Vasárnap reggel fájó szívvel indultunk haza.  Nagyon jól éreztük magunkat Magyarkanizsán – feltöltődtünk, kikapcsolódtunk, új barátokra tettünk szert.

Ezúton is szeretnénk megköszönni kedves barátainknak a szívélyes vendéglátást!

Dózsa Eszter
diákpolgármester

 

 

Úti cél: Magyarkanizsa!
Úti cél: Magyarkanizsa!
Úti cél: Magyarkanizsa!
Úti cél: Magyarkanizsa!
Kategória: