Decem logoDecem text

Egy hely - Alkmaarban

Mint már arról korábban beszámoltunk, a holland testvérvárosunkban működő Kern8 nonprofit szervezet segítséget nyújt számunkra a tatai ifjúsági klub létrehozásához. Augusztusban alkmaari barátaink egy nyolc fiatal önkéntesből álló társaságot hívtak meg Hollandiába egy tanulmányútra annak reményében, hogy az ott szerzett tapasztalatokat hasznosítani tudjuk az itthoni klubban is.


Kedden, augusztus 9-én 16 órakor landolt a gépünk Amszterdamban. Az alkmaari vasútállomáson vendéglátóink – ahogy a hollandoktól el is vártuk – biciklivel fogadtak minket.
Első nap elfoglaltuk szállásunkat egy cserkészközpontban. Ez az épület volt az egész hetünk színtere – az alvástól kezdve az étkezéseken át programjaink nagy része itt zajlódott.
Aznap este elsősorban az ismerkedésé volt a főszerep. Először akadtak ugyan nehézségek a nevek megtanulásában, de a játékos feladatoknak köszönhetően hamar túljutottunk ezen a problémán.  Az est folyamán az alkmaariak bemutatták nekünk, hogyan zajlik egy barbecue holland módra, mi pedig bevezettük őket a magyaros szalonnasütés rejtelmeibe.
Mielőtt ágyba kerültünk volna, Liesa Hopman, a program koordinátora ismertette a heti programot és a cserkészszállóban érvényes szabályokat. Elmondta azt is, hogy akkor lesz sikeres a hét, ha tiszteletben tartjuk a másikat és együtt tudunk működni.
Azt meg kell említenem, hogy kint tartózkodásunk során a reggelit, az ebédet és a vacsorát mi magunk készítettük közösen.  Ez is egyfajta módszer volt arra, hogy a hollandok és a magyarok minél többet legyenek együtt. Természetesen a mosogatás is közös feladat volt.
A második nap, reggeli után megtanultunk, illetve újratanultunk kerékpározni.  Habár legtöbbünk már kisgyerekkora óta száguldozik drótszamárral, a nagy kerekű holland bicikli elsőre nekünk is kihívás volt. De sikeresen vettük az akadályokat, s hamarosan bátran kerekeztünk a városban.
Kora délután egy igen érdekes játékkal készültek vendéglátóink. Az egymással szembeni előítéletek és sztereotípiák kerültek középpontba: ez kiterjedt a két nép habitusára, ruházkodására, ételeire és az ország jellemzőire.
A napot a holland esttel fejeztük be. Az ottani fiatalok különféle mókás feladatokkal készültek: játszottunk bingót, kicsit másképp, azután pedig szembekötősdit, melynek során sokat nevettünk, hiszen vakon kellett megkeresnünk egy-egy babzsákfotelt.
Minden este kiértékeltük a napot a tábortűz mellett.
Harmadnap délelőtt a magyar delegáció prezentációit hallgatták meg hollandok. Előzetes feladatként kaptuk ugyanis azt, hogy 4-4 fős csoportokban készítsünk egy bemutatót arról, miként képzelünk el egy multifunkcionális épületet, illetve egy living-room („nappali szoba”) projektet. A két csapat különböző módon vázolta fel ötleteit: az egyik PowerPointos előadással, a másik „PaperPointtal” (nagy papírívekre felvázolt elképzelésekkel) készült. Ezután megvitattuk a felmerülő kérdéseket.
Ezt követően egy „Hopes and fears” („Remények és félelmek”) elnevezésű feladatba kezdtünk bele. Öt reményt és ugyanennyi félelmet kellett felírni a héttel kapcsolatban kis cetlikre. Ennek az értékelését utolsó napra hagyták.
A délután folyamán a YouthPass igazolvánnyal ismerkedtünk meg. A programunkat a Fiatalok Lendületben Program finanszírozta. E program lényege, hogy lehetőséget biztosítson a fiataloknak arra, hogy nem-formális és informális módszerekkel, eszközökkel tanulhassanak a formális oktatási rendszeren kívül, de mintegy kiegészítve azt, valamint szorosan kapcsolódva a fiatalok vágyaihoz, igényeihez és érdeklődési köréhez.  S ha bebizonyítjuk, mi mindent tanultunk egy-egy projekt során, megkaphatjuk a YouthPass igazolványunkat.
Pénteken kilátogattunk a híres alkmaari sajtpiacra. A kordon elé ülhettünk, így testközelből követhettük nyomon az eseményeket, sőt, még kóstolót is kaptunk.
Ezután ellátogattunk az egyik „living-room project”-be, a West Side-ba. Itt Linda Bloemendaal fogadott minket és vezetett körbe az épületben, ami szinte egy multifunkcionális központ: helyet kapott benne egy hatalmas diszkóterem és egy próbaterem. Itt is megtalálható az, ami szinte mindegyik nappali szobában: játékasztalok, számítógépek, TV és társasjátékok. Linda egy igen érdekes, személyes történetet is mesélt arról, hogy egy jó ifjúsági munkásnak mennyire fontos a szerepe. Ő maga például lelki támasza egy tízéves kisfiúnak, akit otthon vertek a szülei.
Ebéd után következett a sportfoglalkozás: holland csapatjátékokat játszhattunk, fogócskáztunk-bújócskáztunk, habár nem a megszokott módon.
Este a szálláson filmet vetítettek nekünk, Juno címmel. A történet egy 16 éves lányról szól, aki teherbe esik. Az ő megpróbáltatásait követhetjük nyomon a kezdetektől egészen a kisbabája örökbeadásáig. Ezzel a filmmel szerették volna bemutatni nekünk, hogy a kényes témákra ehhez hasonló, indirekt módokon lehet felhívni a fiatalok figyelmét és beszélgetni velük.
Szombaton, habár az idő akkor sem kedvezett, ellátogattunk Egmond aan Zee-be, a tengerpartra.  Ám feltaláltuk magunkat: vittünk focilabdát, tollast, valamint egy nagyon furcsa nevű játékot, a bounce hockey-t, ami egy hokihoz hasonlatos játék, a szárazföldön. Végül is ez lett a nyerő, hosszú meccseket játszottunk vele a homokos parton. Utána még volt lehetőségünk arra is, hogy szétnézzünk a városban.
Szombaton eljött az az idő, amire mi, tataiak olyan sokat készültünk otthon: a magyar est. A hollandokétól annyiban különbözött a miénk, hogy két részre osztottuk a rendelkezésre álló időt. Az első részben a kultúra és Magyarország kapta a főszerepet; elbáboztunk egy magyar népmesét, természetesen angolul, volt Rubik kocka kirakás, klasszikus balett, történelmi tabló, írók bemutatása, megkóstolhatták a Túró Rudit, a fröccsöt és a limonádét, a végén pedig közösen énekeltük el a Kell még egy szó c. dalt.  Az est második felében pedig csapatépítő játékokat játszottunk velük. Sokat nevettünk, és nagyon jó érzés volt visszahallani, hogy ők is rengeteg mindent tanultak tőlünk, melyeket hasznosítani is fognak akár egy „living-room project” keretében is.
Vasárnap délelőtt hajókázni voltunk Alkmaar belvárosában. Ezután egyfajta akadályverseny következett a városon keresztül: minden helyesen megoldott feladat után kaptunk egy betűt és indulhattunk a következő állomásra. Sikerült megszereznünk az összeset, így a puzzle megfejtéseként a sajtpiac terét kaptuk. Jutalmul pedig nem a szálláshelyen vacsoráztunk, hanem egy olasz étteremben pizzáztunk. Persze aznap este sem maradhatott el a tábortűz és a pillecukor sütögetés.
Hétfő reggel tartottuk a hét összegzését. Csatlakozott hozzánk a magyarországi nyaralásáról nemrég megérkezett D. Kovács Attila, a Kern8 menedzsere, s eljött többek közt Peter Pieters a Fiatalok Lendületben Programtól, Hans Tanger és Ingrid de Bijl az alkmaari testvérvárosi bizottságtól.  Közösen kiértékeltük a „Hopes and fears” játékot. Többen írták azt, hogy félnek a nyelvi nehézségektől, hogy nem fognak tudni beilleszkedni, de örömmel nyugtáztuk, hogy ezek végül is nem jelentettek problémát.
Délelőtt egy olyan helyre látogattunk el, ami mindenkinek a szívéhez nőtt: a „bus project”-be.  Ez egy hatalmas, kiszuperált autóbusz, melynek belsejében egy komplett „living-room”-ot rendeztek be. Anneke van der Ven, a busz ifjúsági munkása – és egyben sofőrje – elmondta nekünk, hogy ez a járgány mindig a város azon részén parkol, ahol éppen szükség van rá.
Délután ismét előkerült a bounce hockey, és készültünk a hét megünneplésére. Hétfő este ugyanis egy rendhagyó bulit szerveztek nekünk a de Dobberben.  
A parti témája a nyár volt, így előkerültek a fűszoknyák, a virágmintás ingek, a boák, a pálmafák. Magyar és holland számokat is hallgattunk, s a táncolás mellett játszottunk székfoglalósat is. Az egyik játék különösen mókás volt: csukott szemmel kellett megetetni párunkat joghurttal.
Az különösen tetszett, amikor párokban karikatúrát kellett rajzolni a másikról.
S mivel másnap ünnepeltem születésnapomat, a hollandok egy meglepetéssel kedveskedtek nekem: készítettek egy pinyátát, melyet én püfölhettem szét – eleinte több-kevesebb sikerrel, de végezetül mégiscsak kipotyogtak a cukorkák! Nagyon jó érzés volt, hogy gondoltak rám.
A szállásra visszaérve már nem sok időnk volt aludni, de nem is bántuk. Kihasználtuk az utolsó órákat, és sokáig beszélgettünk.
Kedden reggeli után pedig eljött a búcsú ideje.  Furcsa volt belegondolni, hogy másnap már mindenki a saját ágyában kel, hiszen összeszokott kis csapat lettünk.  Sokan megkönnyeztük az elválást, s még az edzettebbek szemében is csillogott valami.
A repülőn hazafelé már azt tervezgettük, hogy mi mindent lehetne csinálni Tatán is egy esetleges „living-room project”-ben.  A jó társaság már megvan, már csak egy hely kell!
Este fáradtan, de telis-tele élményekkel és tapasztalatokkal tértünk haza. Reméljük, hogy nemsokára mi magunk is büszkén mutathatjuk meg az ifjúsági klubunkat az érdeklődőknek!

(Dózsa Eszter)

Egy hely - Alkmaarban
Egy hely - Alkmaarban
Egy hely - Alkmaarban
Egy hely - Alkmaarban
Egy hely - Alkmaarban
Egy hely - Alkmaarban
Egy hely - Alkmaarban
Egy hely - Alkmaarban
Kategória: