Decem logoDecem text

Hallasd a hangod! Magyarkanizsai, alkmaari és tatai fiatalok a demokráciáról

Tata Város Önkormányzata és Magyarkanizsa Község Önkormányzata sikeresen pályázott az Oktatási és Kulturális Főigazgatóság „Fiatalok Lendületben” Program kiírására.
Hallasd a hangod! – Have your say! jelmondattal magyarkanizsai fiatalok Tatára látogattak egy ifjúsági tábor keretében. Tata immáron Magyarkanizsa testvérvárosaként fogadta a vendégeket. Magyarkanizsai Ifjúsági Iroda szervezésében 8 fiatal egyetemista és középiskolás vághatott neki az egy hetes programnak Krekuska Róbert koordinátor kíséretében. A fiatalok Magyarkanizsáról, Horgosról, Oromról és Völgyesről érkeztek.

A táborozás költségeit Tata Város, míg az utazás költségeit Magyarkanizsa Önkormányzata fedezte.
A „Fiatalok Lendületben” program részeként Tatára érkeztek a hollandiai Alkmaar városából is, akik az ottani ifjúsági irodát képviselték, és természetesen a házigazda Tataiak sem maradhattak el. Az egy hetes tábor egyik fő célja az volt, hogy élő és intenzív testvérvárosi kapcsolatot alakítsanak ki, valamint, hogy a kölcsönös elfogadás és egymás tiszteletének a megerősítésén dolgozzanak. Czirok Vera (Tata) a program menedzsere köszöntötte elsőként az egybegyűlteket, majd pedig Rigó Balázs (Tata), aki a feladatok koordinálását végezte.
A sokszínű programok segítségével megismerkedhettek egymás kultúrájával, hagyományával valamint tapasztalatot cserélhettek az Ifjúsági Klub működtetésével kapcsolatban is. Alkmaar-ban már régóta működnek ilyen jellegű Ifjúsági Klubok, ahol a fiatal nemzedéket számtalan programmal, előadásokkal, beszélgetésekkel várják különböző témákkal kapcsolatban. A programok között szerepelt a csoporton belüli összetartás erősítése, közösségi játékok, szerepjátékok illetve az identitás, demokrácia és az ifjúság segítségnyújtásának témakörének a megvitatása. A három országból érkező résztvevők egy-egy estén bemutatták a saját kultúrájukat, országukat és Ifjúsági Klubjukat.
Természetesen szabad programokon is részt vehettek a táborozók, ilyen volt például a sárkányhajózás, mely a csapatban való együttműködést erősítette játékos formában. Valamint látogatást tettek Budapesten is, ahol a Parlamentet tekintették meg. A közös munka során felfedezték Európa közös kulturális örökségét és egymás tiszteletét, valamint, hogy a kemény munkának a gyümölcse összefogással sokkal hamarabb érik be.
Összességében elmondhatjuk, hogy maga kezdeményezés nagy sikert aratott, hisz utolsó nap fájó szívvel és könnyes szemmel mondtak egymásnak mihamarabbi viszont látást.

Pósa Kornél (Magyarkanizsa)

Kategória: