Decem logoDecem text

Inter-aktív generációk - Tata és testvérvárosainak új közös projektje

Tata Város Önkormányzata 2008-ban indította útjára a fiatalokkal és gyermekekkel foglalkozó nemzetközi eszmecsere-sorozatát. Eddig három konferenciát szerveztünk a fiatalok és gyermekek életének különböző aspektusaival kapcsolatban (gyermekbarát városok, drog prevenció, iskolai erőszak).

Az Európai Unió „Európa a polgárokért” programja által 35.560 euró támogatásban részesített, idén induló, „Inter-aktív generációk” című projekttel új fejezetet szeretnénk nyitni a testvérvárosainkkal közös együttgondolkodásban.

Ebben az új projektben a fiatalok társadalmi kapcsolataira szeretnénk koncentrálni.

Projektünk fő témája az, hogy hogyan építsük ki és tartsuk fenn helyi közösségeinkben az ún. intergenerációs kapcsolatokat – azaz hogyan hozzuk össze fiatalokat és időseket közös, kölcsönös vonzó és kölcsönös előnyökkel járó tevékenységek révén.

A projekt résztvevői Tata és 9 testvér- és partnertelepülése szakemberei, döntéshozói és önkéntesei.

A projekt célja az, hogy segítséget nyújtsunk a részt vevő településeknek (adott esetben új) intergenerációs projektek létrehozásához
1.    a fiatalokra és idősekre vonatkozó európai és nemzeti stratégiák bemutatásával, különös tekintettel azok intergenerációs aspektusaira és az önkéntesek bevonására;
2.    lehetőség teremtésével arra, hogy a résztvevők kicseréljék ez irányú helyi tapasztalataikat – részben azok formális előadások keretében történő bemutatásával, részben egy közös nemzetközi kreatív csapatmunkában történő részvételükkel.

A projekt a következő három eseményt foglalja magába:

2011. október 14-15.
Konferencia a fiatalokról, és arról, hogy milyen előnyökkel járhat számukra az intergenerációs tevékenységekben történő részvétel és az önkéntes munka.

2012. május 4-5.
Konferencia arról, hogy hogyan járulhat hozzá az idős emberek bevonása különféle intergenerációs tevékenységekbe (azaz a fiatalokkal történő szervezett együttlétük, együttműködésük) idős napjaik aktív eltöltéséhez.

Mindkét konferencia második napján különféle szabadidős programokat szeretnénk szervezni a tatai fiatalok és idősek számára – a konferenciára érkező testvérvárosi szakemberek és önkéntesek kreatív ötleteire és segítő részvételére építve.

2012. október 12-15.
Műhelymunka, melynek keretében a tatai és testvérvárosi résztvevők nemzetközi csapatmunkában komplex intergenerációs projekteket dolgoznak ki (egy adott tatai helyszín – az „ifjúsági klubhelyiség” – üzemeltetési lehetőségeinek feltárására).

Mindegyik projekteseményre 5-5 résztvevőt várunk minden testvérvárosunkból, tehát összesen 45 külföldi vendég részvételére számítunk alkalmanként.

A három esemény legfontosabb mozzanatait egy közös kiadványban mutatjuk be. Ennek megjelenését 2012 végére tervezzük.

(Osgyáni Zsuzsanna nemzetközi referens)
 

Inter-aktív generációk - Tata és testvérvárosainak új közös projektje
Inter-aktív generációk - Tata és testvérvárosainak új közös projektje
Kategória: