Decem logoDecem text

A Menner Bernát Zeneiskola és a gerlingeni Jugendmusikschule közös koncertje Tatán

A hosszú évek óta jó kapcsolatot ápoló két intézmény diákjai 2012. szeptember 3-án, hétfőn, délután fél öt órai kezdettel közös ingyenes koncertet adnak a Menner Bernát Zeneiskola Liszt Ferenc hangversenytermében. Műsoron:

1. Bach - D-moll kettősverseny

2. Waves of the Danube

3. Take five

4. If you be near

5. Highland Cathedral

6. Purcell - Rondo az Abdelazerból

7. Vivaldi - G-dúr Concerto

8. Telemann - Menüett és Bourrée

Három nap Felvidéken

Még a nap sem kelt fel, amikor Oszkó István gépkocsivezetővel augusztus 14-én reggel elindultunk, hogy az önkormányzat által tavasszal meghirdetett Felvidék vetélkedő győzteseit (Kasznár Dávid, Fodor Alexander – Eötvös Gimnázium, Frank Martin – Bláthy Ottó Szakközépiskola) összeszedjük. Azért nem minden izgalom nélkül, mert az utolsó pillanatban kiderült, hogy Király Zoli, a harmadik gimnazista csapattag személyi igazolványa szőrén-szálán eltűnt, és semmiféle papírja nincs, amivel „külföldön” igazolhatná magát. Így kénytelenek voltunk őt egyelőre itthon hagyni, abban bízva, hogy valamit csak sikerül majd intézniük a nap folyamán.

Három nap Felvidéken
Három nap Felvidéken
Három nap Felvidéken
Három nap Felvidéken
Három nap Felvidéken

Véget ért a jubileumi, X. Tehetséggondozó Művészeti Tábor

Ismét eltelt egy év, és újra benépesült a Bláthy Kollégium épülete fiatal alkotókkal. Immár tizedik alkalommal lehettünk részesei a Tehetséggondozó Művészeti Tábornak.  A városi önkormányzat idén hat szőgyéni, hét szovátai, négy magyarkanizsai és öt tatai diákot látott vendégül, akik két szekcióban fejleszthették kézügyességüket.  A tábor családias hangulata annak köszönhető, hogy az ifjú művészek többsége már-már „hazajár” Tatára; van, aki hetedik alkalommal volt köztünk.

Erdélyi segítségnyújtás - tatai résztvevőkkel

Hagyományainkhoz hűen a tatai, Tata környéki és mosonmagyaróvári segítő közösséggel az idén júliusban is elutaztunk Erdélybe ingyenes munkát végezni a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonai segítésére.

A Böjte Csaba ferences szerzetes vezette alapítvány 67 intézményben 2300 rászoruló, árva gyermekről gondoskodik. Az otthonok java Erdélyben található, de Moldvában és az anyaországban is működnek. Szovátán, Tata testvérvárosában kb. 100 gyermekük lakik. Ide rendszeresen visszatérünk segíteni a leégett főépület, az elöregedett gazdasági épületek bontásánál, a kőműves-, asztalos-, ács- és villanyszerelési munkáknál.

Az idei tatai csapat tagjai a következők voltak: Dávid András, Hartmann Csaba, Heitz Ferenc, Hegyháti Péter, Újlaki Károly, Varga József és jómagam. Kiutazásunkat Tata Város Önkormányzata támogatta.

Alla maratonina di Tata (HU) una squadra dell'Half Marathon

Una squadra tutta al femminile rappresentera' Arenzano alla XXIX edizione della maratonina di Tata, la città gemellata con Arenzano dal 1994.

Alla maratonina di Tata (HU) una squadra dell'Half Marathon

X. Tatai Tehetséggondozó Művészeti Tábor

Tata Város Önkormányzata 2003 óta minden év augusztusában egyhetes táborozást szervez ügyes kezű, a művészetekre fogékony tatai, szőgyéni és szovátai gyermekek és fiatalok számára. Néhány év óta magyarkanizsai résztvevői is vannak a tábornak. A tábor célja a tehetséggondozás, a gyermekek alkotói motivációjának kibontakoztatása, valamint a résztvevők nemzeti azonosságtudatának és Tata testvérvárosi kapcsolatainak erősítése.

A délvidéki Magyarkanizsa Tata új testvérvárosa

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete a 2007-2010. évekre szóló gazdasági programjában célként tűzte ki, hogy városunk valamennyi hazánkkal határos magyarlakta területen rendelkezzen testvértelepüléssel. Ezt a célkitűzést szem előtt tartva – egy sportbarátságnak köszönhetően – jött létre polgármesteri szintű kapcsolatfelvétel Tata és a délvidéki Magyarkanizsa között 2008-ban. Az azóta eltelt időben több területen – elsősorban a művészetek és az ifjúsági programok terén – sikeres együttműködés bontakozott ki településeink között. 2009-ben két tatai képzőművészt láttak vendégül egy magyarkanizsai alkotótáborban. Magyarkanizsai képzőművészek két ízben is kiállítottak a Fellner Jakab Kulturális Egyesület által szervezett tatai akvarell biennálékon. Magyarkanizsai gyerekek és fiatalok, valamint művész-tanárok, kézművesek 2009 óta minden évben résztvevői az augusztusi Tehetséggondozó Művészeti Táborainknak.

A délvidéki Magyarkanizsa Tata új testvérvárosa
A délvidéki Magyarkanizsa Tata új testvérvárosa

Az életkor nem lehet akadály” – konferencia az aktív idősödésről és az ezt segítő intergenerációs kapcsolatokról Tatán

Tata Város Önkormányzata 2011-ben egy új projektet indított útjára „Inter-aktív generációk” címmel. A projekt fő témája az, hogy hogyan építsük ki és tartsuk fenn helyi közösségeinkben az ún. intergenerációs kapcsolatokat – azaz hogyan hozzuk össze fiatalokat és időseket közös, kölcsönös vonzó és kölcsönös előnyökkel járó tevékenységek révén.

A projekt első eseményére – „A fiatalokért, a fiatalokkal” című konferenciára – 2011 októberében került sor Tatán. A második eseményt, „Az életkor nem lehet akadály” konferenciát  2012. május 4-én és 5-én rendezték.

Az életkor nem lehet akadály” – konferencia az aktív idősödésről és az ezt segítő intergenerációs kapcsolatokról Tatán
Az életkor nem lehet akadály” – konferencia az aktív idősödésről és az ezt segítő intergenerációs kapcsolatokról Tatán
Az életkor nem lehet akadály” – konferencia az aktív idősödésről és az ezt segítő intergenerációs kapcsolatokról Tatán
Az életkor nem lehet akadály” – konferencia az aktív idősödésről és az ezt segítő intergenerációs kapcsolatokról Tatán
Az életkor nem lehet akadály” – konferencia az aktív idősödésről és az ezt segítő intergenerációs kapcsolatokról Tatán
Az életkor nem lehet akadály” – konferencia az aktív idősödésről és az ezt segítő intergenerációs kapcsolatokról Tatán

Testvérvárosi vetélkedő a Felvidékről tatai középiskolásoknak

Tata és a szlovákiai Szőgyén község 15 éve kötött hivatalos testvértelepülési kapcsolatot. Ebből az alkalomból Tata Város Önkormányzata, együttműködve Szőgyén önkormányzatával, a Felvidékről és Szőgyénről hirdeti meg hagyományos testvérvárosi vetélkedőjét a tatai középiskolások számára.
A vetélkedő résztvevői 3 fős csapatok. A vetélkedő egy feladatlap csomag otthoni kitöltéséből áll. A kitöltött feladatlapok beadási határideje 2012. május 31.  Eredményhirdetés: várhatóan június 16-án. Az első helyezett csapat egy felvidéki kiránduláson vesz részt augusztusban. A 2. és 3. helyezett csapat tagjai könyvjutalomban részesülnek.
A részletes versenyfelhívás és a feladatlap csomag a csatolmányban található.