Decem logoDecem text

Tata-Szőgyén kerékpártúra – harmadszor

Harmincegyen keltünk útra május utolsó napján, hogy biciklivel megtegyük a Tata és Szőgyén közötti hetven kilométeres távot. A harmadik Tata-Szőgyén kerékpártúrának, melyet mindig a városi diákönkormányzat, Tata Város Önkormányzata és Szőgyén Község Önkormányzata szervez, évről évre egyre nagyobb sikere van.Az odaút Komáromon át vezetett. A borús idő ellenére szerencsére nem esett az eső. A felvidéki testvértelepülés határában a helyi televízió és az alapiskolások fogadták a csapatot, majd közösen kerekeztünk fel a szálláshelyre, ahol Szarka Andrea, a Csongrády Lajos Alapiskola igazgatóhelyettese, programfelelős várt minket.
A helyi diákokkal különféle játékokat játszottunk, hogy jobban megismerjük egymást. Ezután csapatokba rendeződtünk; volt, aki növényeket ültetett az iskola udvarán, míg mások Baracska Árpád szőgyéni kézművessel barkácsoltak a tájház udvarán.
Este egy nagyon érdekes előadáson vettünk részt a könyvtárban. Kovács Tamás, a szomszédos Kürtről származó fiatalember tartott élménybeszámolót 11000 kilométeres útjáról, a Majer István Emléktúra alatt ugyanis ekkora távot tett meg kerékpárjával. Tamás hiteles beszámolója, jó humora és közvetlensége mindenkinek elnyerte a tetszését.
A napot Árpi bácsinál zártuk, a szokásos tábortűzzel és „kertmozival”.
Szombat délelőtt ismét biciklire pattantunk és egy közeli faluba mentünk kirándulni. Mindenképp meg kell említenem, hogy a szőgyéni mozgássérült Volter Laci is velünk tartott az úton, speciális háromkerekű biciklijével. Bényben a plébános úr mutatta meg a templomot és a több mint ezer éves rotundát. A sebesen folyó Garam partjára is lementünk. A negyven kilométeres túra utolsó részében eleredt az eső; így fáradtan, vizesen, de sok élménnyel tértünk vissza a szállásra.
A délután folyamán a Nemzeti Összetartozás Napjára emlékeztünk a Hősök emlékművénél. A rövid műsorban közreműködött mindkét település diáksága.
Este pedig az Életrevalók című filmet néztük meg a „kertmoziban”.
Másnap reggeli után indultunk haza. Esztergomnál léptük át a határt, és még fagyizni is megálltunk Neszmélyen. Szerencsére a hazaúton is kedvezett számunkra az időjárás.
A résztvevők nagyon jól érezték magukat a kerékpártúrán, sok pozitív visszajelzést kaptunk. Ez megerősítette a városi diákönkormányzatot abban, hogy ezt a hagyományt továbbra is érdemes folytatni.


(Dózsa Eszter, Tata diákpolgármestere)

Tata-Szőgyén kerékpártúra – harmadszor
Tata-Szőgyén kerékpártúra – harmadszor
Tata-Szőgyén kerékpártúra – harmadszor
Tata-Szőgyén kerékpártúra – harmadszor
Kategória: