Decem logoDecem text

Egy hosszú hétvége Tatán

Tata Város Önkormányzata 13 éve rendezi meg iskolánk tanulóinak azt az anyanyelvi vetélkedőt, melynek fődíja egy hosszú hétvége Tatán.
Május 23-án, csütörtökön indult útnak kis csapatunk Szarka Andrea tanító néni vezetésével. Tatán két
Zsuzsa néni fogadott minket: Robozné Schőnfeld Zsuzsanna alpolgármester néni és Osgyáni Zsuzsa
néni, aki az ottani önkormányzat nemzetközi referense és egyben ő anyáskodott felettünk. A szíves fogadtatás után városnézésen vettünk részt. Mire végeztünk ezzel a programmal, már vártak minket azok a családok, akiknél ott tartózkodásunk alatt laktunk. Mindannyian szuper helyekre kerültünk, mert mindenhol családtagként bántak velünk. Ez nagyon jó érzés volt!
Hogy ne felejtsük el teljesen a sulit, pénteken két tanítási órán vettünk részt a Vaszary Általános Iskolában, majd kipróbálhattuk magunkat fazekasságban Csiszár József fazekasmester műhelyében. Ám a délutáni program volt igazán kedvünkre való:a Kőkúti Általános Iskola tanuszodájában voltunk.
Szombaton élvezhettük a Tatai Patara rendezvény programjait, vasárnap pedig a Budapesti Állatkertbe vittek el minket.
A hétfői kirándulásra a tatai vendéglátó gyerekek is velünk jöttek. Jó volt a hangulat! Úticélunk Győr volt élményfürdőzéssel, városnézéssel. Ezen az estén búcsúpartit szarvezett nekünk az egyik család, ahol a finomságokon kívül vetélkedő is fokozta a hangulatot.
Aztán elérkezett a kedd, amit vártunk is, meg nem is. Még betekinthettünk a Tatai Televízió működésébe, meglátogattuk a vármúzeumot és élményekkel telve búcsúztunk el vendélátóinktól, továbbá Osgyáni  Zsuzsa nénitől és Schäfferné Czirok Vera nénitől.
Szabó Szerafina néni, a vetélkedő feladatainak megálmodója kísért minket haza.
Új embereket ismertünk meg, új barátokat szereztünk, sok szépet láttunk és átéltünk. Érdemes volt nyerni! Hálával tartozunk Tatának! Köszönjük!


A kis csapat: Ruman Laura, Svajcer Antónia, Svajcer Barbara és Süli Bence

AttachmentSize
Zoo.pdf142.39 KB
Category: