Decem logoDecem text

Arany inspirációk I.

Arany János költeményei által ihletett alkotásokkal versenyeztek a diákok a XV. Tatai Tehetséggondozó Művészeti Táborban való részvétel lehetőségéért
 
Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából Tata Város Önkormányzata és a Tatai Versbarátok Köre „Arany inspirációk I.” címmel pályázatot hirdetett tatai gyerekek és fiatalok számára tetszőleges technikájú és méretű képzőművészeti alkotások létrehozására, két korcsoportban. A felső tagozatos általános iskolások a Toldi illusztrálását kapták feladatul, a középiskolásoktól pedig Arany balladák által ihletett alkotásokat vártak. 
 
Sajnos nem mindegyik pályázó vette figyelembe a pályázati kiírásban foglaltakat, a szervezők és a zsűri viszont minden beérkezett alkotást figyelembe vett, így azokat az alkotásokat is, amelyeket naszályi diákok készítettek, és azokat is, amelyek nem a pályázati kiírásban foglalt Arany műveket dolgoztak fel.
 
A tatai és naszályi alkotások mellett részt vettek azok a rajzok, festmények is, amelyek határon túlról, Magyarkanizsáról, Tata délvidéki testvérvárosából érkeztek – Tata önkormányzatának külön meghívására.
 
A Vaszary János Általános Iskolából 11 alkotást, a Kőkúti Általános Iskolából és Fazekas utcai tagintézményéből 10 alkotást (közöttük a Fazekas iskola kerámia szakkörének közös művét), a naszályi Angyalffy Mátyás Általános Iskolából és Művészeti Iskolából 8 alkotást, a Talentum Iskolából 7 alkotást, Magyarkanizsáról 5 alkotást küldtek be a pályázati felhívásra.
 
A pályaműveket három fős zsűri bírálta el, amelynek H. Katona Erzsébet és Török Viktória tatai alkotók, valamint Kövesdi Mónika művészettörténész voltak a tagjai. A zsűri két díjazási kategóriát állapított meg: a nagyon ügyesek az úgynevezett „ezüstceruza” díjazásban részesültek, a nagyon-nagyon ügyesek pedig „aranyecset” díjat kaptak. Az aranyecset díjasok nemcsak a minden díjazottnak járó ajándékot vehették át, hanem Tata város polgármesterének meghívását is az augusztus elején tartandó XV. Tatai Tehetséggondozó Művészeti Táborba. A Tatai Versbarátok Köre egy diákot különdíjban részesített.
 
A díjak átadására 2017. május 12-én került sor a Magyary Zoltán Művelődési Központban. A rendezvényen Kövesdi Mónika értékelte a beérkezett alkotásokat és a Tatai Versbarátok Köre tagjai – Simon Csabáné, Kotaska Zoltánné és Gútay Jánosné – részleteket adtak elő azokból az Arany János költeményekből, amelyek a legjobbnak ítélt alkotásokat ihlették.
 
A pályázat díjait Gútay Jánosné, a Tatai Versbarátok Köre vezetője és Osgyáni Zsuzsanna, a Tehetséggondozó Művészeti Tábor szervezője adták át.
 
Ezüstceruza díjban részesült az általános iskolás korosztályból Lidi Izabella és Mészáros Krisztina, a naszályi Angyalffy Mátyás Általános Iskola és Művészeti Iskola tanulója (szaktanára Sulyok Teréz), valamint Szabó Ilona Magyarkanizsáról.
 
A Tatai Versbarátok Köre különdíjában részesült Hanzlik Nóra Ramóna, a Vaszary János Általános Iskola tanulója (szaktanára Kóthay Péter).
 
Ezüstceruza díjban részesül a középiskolás kategóriából Csikós Dominik, Fülöp Lili és Kovács Mariann, a Talentum Iskola diákjai (szaktanáraik Solt András és Görözdi Géza).
 
Aranyecset díjban részesült és ezzel meghívást kapott a XV. Tatai Tehetséggondozó Táborba Péczely Eszter Györgyi, a Kőkúti Általános Iskola tanulója (szaktanára Lengyelné Hohl Márta), Bosnyák Martin Magyarkanizsáról, valamint Eipl Hanna, a Talentum Iskola diákja (szaktanára Solt András).
 
A pályaművekből rendezett kiállítás május 31-ig tekinthető meg a Magyary Zoltán Művelődési Központban. (A kiállítást Tatai-Sátor Laura, a művelődési központ munkatársa rendezte.)
 
(Osgyáni Zsuzsanna, fotók: Zantleitner Ingrid)
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Arany inspirációk I.
Category: